15 éves az Amerikai Magyar Koalíció
Az Amerikai Magyar Koalíció gálavacsorát adott fennállásának 15. évfordulója, valamint Charles Simonyi, a szoftverfejlesztés neves úttörője, mecénás tiszteletére helyi idő szerint csütörtökön este Washingtonban.
Dátum: 2006-05-05 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:44:36.465225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lauer Edith, a koalíció tiszteletbeli elnöke a díszvacsora mintegy 150 vendégének visszatekintést adott az amerikai magyarok érdekeinek a képviseletére és a magyar-amerikai kapcsolatok előmozdítására létrehozott szervezet tevékenységének elmúlt 15 évéről.
Habsburg György, Magyarország európai uniós utazó nagykövete, a Magyar Vöröskereszt elnöke beszédében Charles Simonyi érdemeit méltatta, aki 2000-ben kutatói ösztöndíjat alapított, amit évente három kiemelkedő magyar kutatónak ítélnek oda. A díj folyamatosságát 2002-ben az Amerikai Magyar Koalíció együttműködésével biztosították a magyar tudományos kutatás ösztönzése végett. A jótékonysági, oktatási és tudományos és egyéb célokra sokat adakozó milliárdos egyebek között támogatja az Amerikai Magyar Koalíciót is.
A Microsoft egykori fejlesztőmérnöke, a Word szövegszerkesztő és az Excel táblázatkezelő program atyja 2002-ben International Software néven saját céget alapított.
Az 1948-ban Budapesten született Charles Simonyi egyebek között elmondta, hogy gyerekkorában mindig is két vágya volt: eljutni Amerikába, és eljutni a világűrbe. Az első vágya azután teljesült, hogy 17 éves korában disszidált Magyarországról. A második beteljesülés előtt áll. A jövő évben egy Szojuz orosz űrhajóval fizetős asztronautaként a 350-400 kilométerre a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra indul, ahol egy hetet tölt el.
Ezzel Charles Simonyi lesz a második magyar űrhajós Farkas Bertalan után. A szoftverfejlesztő-vállalkozó egyébként kikérhette az első magyar űrhajós tanácsait, mivel Farkas Bertalan is részt vett a vacsorán, akárcsak John Glenn, az első amerikai űrhajós, aki megkerülte a Földet.
A washingtoni Kennedy Center kulturális központ teraszvendéglőjében megrendezett díszvacsorán jelen volt többek között Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának rangidős demokrata párti tagja, Simonyi András washingtoni magyar és George Herbert Walker budapesti amerikai nagykövet, Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora.
MTI - fidesz.hu