Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz is részt vesz a négypárti egyeztetésen

A Fidesz-Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége ma úgy döntött, mégis részt vesz a jövő heti uniós csatlakozás kapcsán összehívott négypárti egyeztetésen. Ugyanakkor közleményben hívja fel a kormány figyelmét korábbi távolmaradása okára, amelyet a nem megfelelő előkészítéssel indokol.


Dátum: 2002-10-16 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:32.413992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz- Magyar Polgári Párt Országos Elnökségének közleménye

A Fidesz-Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége október 16-ai ülésén úgy döntött, hogy a párt részt vesz az európai uniós csatlakozással kapcsolatban a jövő hétre összehívott négypárti egyeztetésen.

A Fidesz elnöksége ugyanakkor felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a konzultációt az alkotmánymódosítással kapcsolatos törvényjavaslat benyújtása előtt, megfelelően előkészítve kellett volna kezdeményeznie.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt az uniós csatlakozás menetrendjével kapcsolatos álláspontját a jövő csütörtöki megbeszélésen ismerteti.

Budapest, 2002. október 16.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek