Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szudáni kormány elfogadta a módosított megállapodást Dárfúrról

A szudáni kormány is elfogadta az Afrikai Unió által előterjesztett dárfúri béke-megállapodás módosított változatát - közölték Abujában az AU közvetítői.


Dátum: 2006-05-05 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:45:47.676495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábban a Szudáni Felszabadító Mozgalom/Hadsereg (SLM/A) legerősebb frakciója szintén elfogadta a tervezetet, de a két kisebb lázadó csoport, a JEM és az SLM/A kisebbségi frakciója elutasította azt. Ahmed Tugod, a JEM küldöttségének vezetője leszögezte: álláspontjukon mit sem változtat a Minni Minnawi-frakció és a kartúmi kormány beleegyezése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek