Kiárusították az MDF-et?
Elhagyom a Magyar Demokrata Fórumot, és nem fogok átlépni egyetlen egy pártba sem - jelentette be Gémesi György, az MDF elnökségi tagja pénteken Budapesten.
Dátum: 2006-05-05 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:45:50.086564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gémesi György a Bem téri volt MDF-székházban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a következő hónapokban Gödöllőre fog koncentrálni, és az őszi önkormányzati választásokon a Gödöllői Lokálpatrióta Klub képviseletében indul. Hozzátette: amennyiben létrejön egy önálló, keresztény értékeket valló, tiszta és mérsékelt hangvételű jobbközép párt, annak munkájában szívesen részt vesz. A politikus szólt arról: a Tisztelet Társasága jelöltjeinek felkerülése az MDF listájára "hihetetlen feszültséget" keltett a párt országos választmányi ülésén. Ilyen szintű kiárusítása az MDF-nek az elmúlt években nem történt meg - hangsúlyozta Gémesi György, majd hozzátette, hogy a választmányi ülésen elhangzott: az MDF a Tisztelet Társaságától kap támogatást.
MTI - fidesz.hu