Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pártok fölötti összefogás

Ami nem sikerül országos szinten, az nagyszerűen működik vidéken - jelentette be Kósa Lajos Debrecen polgármestere annak kapcsán, hogy öt település polgármestere aláírta az ISPA támogatásból megvalósuló szennycsatorna beruházás kivitelezési szerződését az Árpádkori település, Mikepércs művelődési házának klubtermében.


Dátum: 2006-05-05 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:45:51.582213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tímár Zoltán Mikepércs, Nagy Józsefné Sáránd, Galgóczi Mihály Ebes, valamint Hamza Gábor Hajdúsámson polgármestere és a sajtó képviseletében Kósa Lajos elmondta: példaértékű az az együttműködés az önkormányzatok között, amely megmutatkozott a közös pályázat benyújtásakor. A kivitelezést elnyerő Innoterv Rt. hamarosan - már a jövő héten - megkezdi a munkálatokat, s a beruházás 2008 tavaszára készül el. Ennek megfelelően Ebesen 11,5 km, Sárándon 15 km szennycsatorna épül ki, ami által a két település teljes csatornázottságot ér el, s ezzel ezer új bekötés keletkezik. Mikepércsen 18 km hosszon, 1200 új bekötés létesül. Hajdúsámsonban 33 km hosszon 2700 bekötés készül el. A Debrecen kertvárosának számító Józsán 22 km távon 1800 bekötés valósul meg, aminek következtében Debrecen és környékének csatornázottsága megoldódik.

A társulásban részt vevő önkormányzati vezetők azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy külön-külön nem lettek volna képesek sikeresen pályázni erre a nagy volumenű beruházásra. A beruházás 12,2 millió euró, ami átszámítva nem egészen 3 milliárd Ft-ra rúg. Bóka József, az Innoterv Rt. igazgatója az elmondottakhoz azt fűzte hozzá, hogy reális, de nem egyszerű feltételek között nyerték el a kivitelezést, amit igyekeznek határidőn belül teljesíteni.

Nyírő Gizella - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek