Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar napok Dél-Franciaországban

Magyarország volt a díszvendége csütörtökön és pénteken a kiállításokkal és koncerttel egybekötött Európa-napoknak a dél-franciaországi Nimes-ben.


Dátum: 2006-05-05 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:45:52.180135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Marseille-től 120 km-re található római kori arénájáról - amelyben rendszeresen tartanak bikaviadalokat - híres, mediterrán hangulatú és éghajlatú kisváros Európa Házának meghívására Erdős André párizsi nagykövet nyitotta meg csütörtökön a város kereskedelmi központjában, a La Coupole-ban a magyar népművészeti tárgyakból, illetve a Carré d,Art nevű kulturális központban a magyar származású Viktor Vasarely munkáiból válogatott kiállításokat.

A Magasin Cultura nevű könyvesbolt Magyar kultúra nevű standján magyar kultúrával, turizmussal, népművészettel foglalkozó könyveket és zenei kiadványokat vásárolhattak egész nap az érdeklődök, este pedig magyar komolyzenei koncertre került sor a helyi gimnáziumban. Nimes-ben egy biotechnológiai központ körül jött létre Franciaország egyik versenyképességi pólusa, amelyen pénteken tett látogatást a nagykövet, délután pedig a kulturális központban Magyarországról tartott előadást. A programokon, mint arról Erdős André az MTI-nek beszámolt, részt vett - és fogadta a nagykövetet - a helyi kereskedelmi és ipari kamara elnöke, a régió prefektusa és Nimes városának polgármestere is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek