Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jót és az igazat választani

Orbán Viktor szerint az ellenzéknek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy az európai uniós csatlakozással kapcsolatos problémákat felvesse, sőt ha kell, akkor azt az alkotmánymódosítás előfeltételeként támassza a mindenkori kormány politikájával szemben. A polgári kormány miniszterelnöke erről szerdán Veszprémben, választási nagygyűlésen beszélt.


Dátum: 2002-10-17 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:33.317092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor hozzátette: az Európai Unióba nem a kormány, hanem mi lépünk be valamennyien, a személyes életünkkel, s a csatlakozás következményei is a legszemélyesebb világunkban, a családban és annak költségvetésében jelentkeznek majd. Megítélése szerint a magyar kis- és középvállalkozásoknak egy rendkívül erős mezőnyben kell majd helytállniuk, s gazdáknak pedig olyan vetélytársakkal kell megvívniuk, akiket nem terhelt 40 év kolhozosítás.

A közszolgálati televízió kettéválasztásával kapcsolatosan kijelentette: "nekünk ez nem lehetőségünk, hanem jussunk, ami jár." A polgári kormány miniszterelnöke elmondta: az ehhez szükséges törvényjavaslat hamarosan a parlament elé kerül, amelyet, mint megjegyezte "a szocialisták természetesen majd leszavaznak, de akkor ki kell írni egy népszavazást". Megjegyezte: az ehhez szükséges 200 ezer aláírást "egy ebédszünet alatt" összegyűjtik.

A magyar média hamis híreket közöl, ám mégsem ez a fő baj vele, mert "ehhez negyven éven át hozzászoktunk", hanem az, hogy ahhoz a világhoz, "ami kirajzolódik a lakásunkba bejövő adások nyomán, semmi közünk sincs.

- Az ember néha úgy érzi magát, mintha egy másik planéta életéről adnának tudósítást. A szerencsétlen emberek pedig a "kukkolós" műsorokban úgy gondolják, hogy csak azért, mert mindent megtesznek, amit szabad, akkor szabaddá is válnak. Holott éppen így veszítik el a szabadságukat - vélekedett Orbán Viktor. Hozzáfűzte: "nekünk nem egyszerűen olyan televízióra van szükségünk, amely korrekt híreket közöl, hanem olyanra, amelyhez közünk is lehet. Amelynek a kultúrája megérinti a szívünket, s amely elé oda lehet engedni a gyerekeket akkor is, ha egyedül maradnak otthon".

Orbán Viktor a kormányt bírálva megjegyezte: nem helyes dolog arra kényszeríteni egy országot, hogy az egyik száz napról a másikra bukdácsoljon. Hozzátette: az ember nem száz napra köt házasságot, vállal gyereket, vagy épít házat.

- Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy az egymásra következő kormányzati döntésekből milyen jövő rajzolódik ki. Mert ha nem látjuk a jövőt, akkor nem tudjuk mihez igazítani a saját személyes terveinket sem - fogalmazott Orbán Viktor. Számos okból lehet bírálni az előző kormányt, ám azért mindent megtett, hogy elmagyarázza, megértesse, milyen Magyarországot szeretne, milyen jövőben hisz- tette hozzá a polgári kormány miniszterelnöke. Közlése szerint például a diákhitel sem csak egy jó döntés volt csupán, hanem azt akarta megüzenni a kormány a fiataloknak, hogy érdemes tanulni. Az állam ugyanis a költségek tekintélyes részét évekig megelőlegezi.

Orbán Viktor megjegyezte: most is azt várnánk el, hogy a kormány valamiféle megérthető jövőt vázoljon fel. Szerinte azért áll a gazdaság is, mert a szereplői - mivel nem tudják, milyen jövőre számíthatnak - kivárnak.

- A következő egy-két évtizedben egy-egy nemzet versenyképességét és sikerességét nem annyira a politika és a gazdaság dönti el - persze azt is jól kell művelni -, hanem leginkább az, hogy mi lakik Európa népeinek lelkében. A jövőnk azon áll vagy bukik, hogy képesek lesznek-e a magyarok különbséget tenni jó vagy rossz, igaz vagy hamis között. Lesz-e erejük mindig a jót és az igazat választani - vélekedett Orbán Viktor.

Leszögezte: a polgári körök ezt a gondolkodásmódot és értékrendszert képviselik a magyar közéletben. S szerinte a lengyel Szolidaritás 1981-es eltiportatása óta nem volt Közép-Európában ilyen erőteljes politikai, közéleti és szellemi mozgalom.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek