Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Becsey a régi EU-tagállamokat bírálja

Az Európai Unió új, meghatározó gazdasági törvényeinek kidolgozásakor a régi tagállamok érdekei gyakran az új tagállamok érdekeinek rovására érvényesülnek, és ily módon gazdasági részérdekek fölülírják a közösségi kohézió általános politikai érdekét - figyelmeztette Becsey Zsolt európai parlamenti (EP) képviselő az EP gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt meghallgatásra megjelent Charlie McCreevyt, az Európai Bizottság belső piacért és szolgáltatásokért felelős tagját.


Dátum: 2006-05-05 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:45:53.970446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI brüsszeli irodájához pénteken eljuttatott közleménye szerint az EP-testület egyetlen magyar tagja a pénzpiacok liberalizációját szolgáló közösségi törvényhozás áttekintésekor felhívta a figyelmet: e liberalizáció haszonélvezői elsősorban a régi tagállamokban meggyökeresedett nagy multinacionális bankok, és csak jóval kisebb mértékben Közép-és Kelet-Európa országai. Míg ugyanis az új tagállamoktól is elvárják, hogy a bankipar minél nagyobb nyeresége érdekében megnyissák pénzpiacaikat, addig e piacokon a hazai pénzintézetek hátrányban vannak erős nyugati vetélytársaikkal szemben. Sem annyi tőkével, sem olyan tőkeerős vállalkozói réteg támogatásával nem bírnak ugyanis, mint azok.

Becsey Zsolt ezért szorgalmazta a bizottság meghallgatásán, hogy a pénzügyi liberalizációból fakadó nyugati előnyt közösségi szinten ellensúlyozzák a szolgáltatási irányelv keleti tagállamoknak kedvező alakításával. Magyarul: minél előbb léphessen életbe a szolgáltatási irányelv olymódon, hogy az új tagállamok munkavállalói korlátozásmentesen, bárhol dolgozhassanak az Európai Unióban.

Emlékezetes, hogy a legutóbbi unióbővítéskor több régi tagállam hét esztendőre korlátozta munkaerőpiacát a kelet-európaiak előtt. A szolgáltatási irányelv kidolgozásakor és vitájakor pedig a régi tagállamok többsége fenntartja munkaerőpiac-védő magatartását.

Becsey Zsolt hasonló egyensúlyhiányra hívta föl az ír biztos, valamint az EP-képviselők figyelmét a közös társasági adóalapról folyó vita kapcsán is. Rámutatott: ilyen közösségi adóalap bevezetése a kelet-európai tagállamok számára azzal járna, hogy szűkíteniük kellene az egyedi adókedvezményeik körét. Márpedig az új tagállamok - köztük Magyarország - jelentős mértékben éppen ilyen adókedvezményekkel törekszenek letelepedésre ösztönözni a külföldi cégeket. A Kovács László adó- és vámügyi biztos által szorgalmazott közös társasági adóalapról legalábbis alapos, előzetes hatástanulmányt kell készíteni - hangoztatta Becsey.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek