Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az LB az OVB döntéseinek 20 százalékát felülbírálta

A választásokat követően a Legfelsőbb Bíróság eddig 75 esetben vizsgálta felül az Országos Választási Bizottság határozatait, s azok egyötödében hozott azt megváltoztató döntést - közölte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság, egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke.


Dátum: 2006-05-06 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:45:55.139778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a többi esetben helybenhagyó, vagy a felülvizsgálati kérelmet elutasító döntés született. Azt is, vizsgálták, hogy a döntések mennyire kedveztek, vagy voltak hátrányosak az egyes pártoknak, s kimutatható, hogy politikailag teljesen kiegyensúlyozottak a határozatok - tette hozzá.

A Tolna megyében működő bíróságok elmúlt évi munkáját értékelve kifejtette, sok tekintetben az országos átlagot meghaladó eredményeket értek el a bírók. Döntéseik 92 százalékát meg sem fellebbezték, csupán 8 százaléknál volt jogorvoslat. Emellett fontos tényként említette, hogy az ügyeknek döntő többsége már három hónapon belül lezárult, s csupán két olyan ügy van a megyében, ami több mint öt éve tart.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek