Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ülésezik a Csemadok Országos Közgyűlése

A vágsellyei járáshoz tartozó Pereden ülésezik szombaton és vasárnap a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok XXI. Országos Közgyűlése.


Dátum: 2006-05-06 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:45:57.582755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egykor százezernél is több tagot számláló legnagyobb szlovákiai magyar szervezetnek ma 53 ezer tagja van, akik az ország magyarok lakta területén működő 407 alapszervezetben dolgozva veszik ki részüket a felvidéki magyar közművelődés mindennapi feladataiból.

A szövetség a rendszerváltás óta eltelt több mint másfél évtized során folyamatosan romló anyagi és megváltozott társadalmi feltételek között keresi a helyét, azzal a szándékkal, hogy megtartsa és megújítsa a több mint félmilliós szlovákiai magyar közösség mindennapjaiban betöltött közösségszervező szerepét és közművelődési küldetését.

A szombaton délután elkezdődött kétnapos közgyűlés másfélszáz küldöttje ötven tagú országos tanács megválasztására, az alapszabály módosítására, a szövetség küldetésének és programjának újrafogalmazására és tisztújításra is készül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek