Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rakétával lőttek le egy brit helikoptert Irakban

Rakétával lőttek le egy brit katonai helikoptert szombaton a dél-iraki Bászrában, négy utasa meghalt.


Dátum: 2006-05-06 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:45:58.185404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helikopter lezuhanásáról először a helyi rendőrség számolt be, és az állami al-Irakíja televízió bemutatta a szerencsétlenség helyszínén készült felvételeket. Ebből kiderült, hogy a légi jármű egy előkelő negyed kétemeletes házára zuhant. A roncsok között négy holttestet találtak a mentő egységek.

A Bászra környékén állomásozó brit katonák lezárták a környéket. Az első jelentések szerint a civilek közül senki sem sérült meg. Nem sokkal később a bászrai brit katonai szóvivő megerősítette, hogy a helikoptert rakétatalálat érte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek