Önkormányzati választások - jogi keretek
Az október 20-ai helyi önkormányzati választásokon mintegy 3200 településen választanak a lakosok polgármestert, valamint önkormányzati, illetve kisebbségi önkormányzati képviselőket. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatok tagjainak a választását az 1997. évi C. törvény szabályozza.
Dátum: 2002-10-17 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:33.913632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármesterek választásával kapcsolatban a jogszabályok előírják, hogy az egyfordulós, relatív többségű, tehát aki a jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapja, az lesz a polgármester.
A helyi képviselőtestület megválasztása 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken, hasonlóan az országgyűlési választásokhoz, egyéni választókerületekben történik. A vesztesek szavazatai a kompenzációs listára kerülnek, ahonnan képviselőjelöltek kerülhetnek be a testületbe. Az eljárás a parlamenti választások töredékszavazatainak összesítéséhez hasonló, annyi különbséggel, hogy a mandátumok számítási módszere inkább a kis szervezeteknek kedvez.
A 10 ezer lakosnál kevesebbet számláló településeken a helyi képviselőtestület megválasztása egyfordulós, kislistás rendszerben történik.
A Fővárosi Közgyűlés összetételéről pártlisták alapján szavazhatnak a választópolgárok, a 19 megyei közgyűlést pedig megyénként 2-2 szavazókörben közvetlenül választják. Az egyik szavazókörbe a megye 10 ezernél nagyobb településeinek választópolgárai tartoznak, a másikba a kisközségek. A megyei jogú városok lakói nem szavaznak a megyei közgyűlések összetételéről.
A szabályozás szerint az önkormányzati választásoknak nincs sem érvényességi, sem eredményességi küszöbe. Akár egy választásra jogosult polgár is érvényessé teheti a szavazást. A mandátum megszerzéséhez pedig elegendő a relatív többség. Az nyer, akire a legtöbb választó adta voksát.
A kisebbségeket, a kisebbségi önkormányzat megalakításának jogán kívül, kedvezmények illetik meg a helyi önkormányzat megválasztásakor is. Ha a település kisebbségi jelöltjei nem kerültek be a helyi önkormányzatba, kislistás választás esetén a kislistán legkevesebb szavazattal mandátumhoz jutó jelöltre leadott érvényes szavazatok felével minden egyes kisebbség egy jelöltjét delegálhatja a testületbe.
A 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken pedig a kompenzációs lista segítségével is mandátumhoz juthatnak a kisebbségek. Mindezek a kedvezmények nem illetik meg a kisebbségi jelölteket, ha párttal közösen indultak.
MTI - fidesz.hu