Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush méltatja a Merkel vezette Németország szerepét

George Bush amerikai elnök a Bild am Sonntag című német lapnak nyilatkozva közölte, hogy Németország vezető szerepet játszik a terrorizmus elleni küzdelemben, s pozitívnak ítélte meg az iráni atomprogram körül kialakult vitában játszott német szerepet is.


Dátum: 2006-05-07 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:01.401253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush, aki néhány nappal ezelőtt találkozott WashingtonbanAngela Merkel német kancellárral, a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott interjújában azonosult a német-amerikai kapcsolatokra egykoron édesapja által vonatkoztatott minősítéssel, azzal, hogy Németország az Egyesült Államokhoz fűződő partneri viszonyában a vezető szerepen osztozik.

"Angela Merkel kancellár eddig erős volt. Nagyon fontos, hogy az irániak tudják, Németország együttműködik másokkal, hogy Teheránhoz eljusson a világos üzenet: a nukleáris programra, az atomfegyverre való törekvés elszigeteli (Iránt) a világban" - közölte ifjabb Bush a Bild am Sonntaggal.

Az Egyesült Államok és Németország elhidegült egymástól, miután a szociáldemokraták vezette német kormány nem volt hajlandó részt venni az Irak elleni, amerikaiak vezette hadjáratban. Az amerikaiak Irak-politikájával szembeni német távolságtartás a 2005-ben kancellári poszthoz jutott kereszténydemokrata Merkel idején sem változott, az Irán-konfliktusban Berlin szintén a diplomáciai megoldás elsődlegességét hangsúlyozza.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek