Megbírságolták Kóka tárcáját
A Közbeszerzési Döntőbizottság félmillió forintra bírságolta a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot egy kereskedelmi kutatásra kiírt tender miatt. A határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Dátum: 2006-05-07 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:02.322808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium még múlt év decemberében tette közzé közbeszerzési felhívást "Kutatás, megfigyelés és értékelés a hazai kereskedelemben zajló folyamatokról" címmel.
A több szakaszra osztott kiírás egyebek mellett választ várt arra, hogy a különböző árucsoportokban hogyan változnak az árak, miképpen alakult az árverseny az uniós csatlakozás után, illetve háromhavi előrejelzést kellett adni a kereskedelem üzleti kilátásairól. A pályázatok közül a minden szempontból legelőnyösebbet kívánta győztessé nyilvánítani a minisztérium, de a rész-szempontok közül első helyre az ajánlati árat sorolta.
A január végi határidőre három cég - a M.Á.S.T. Kft. a Kopint-Datorg Zrt., valamint a Gfk Hungária Kft. adott be ajánlatot.
A minisztérium ezt követően megkérdezte a M.Á.S.T. Kft.-t, hogy miképpen kívánja elemezni a nemzetközi trendeket. A cég a válaszában kifejtette, hogy mid a 25 uniós ország kereskedelmét össze fogja hasonlítani évente kétszer a különféle, elérhető és nyilvános dokumentumok segítségével. A kiíró végül a M.Á.S.T. Kft.-t nyilvánította nyertesnek, bruttó 9,5 millió forintos vállalási árral és szerződést is kötött vele.
A Gfk. Hungária Kft. keresetet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, mivel véleménye szerit a nyertes ajánlat érvénytelen, hiszen a vállalt kutatás nem végezhető el határidőre. A Döntőbizottság is úgy találta, hogy a 25 ország kereskedelme nemzetközi trendjének a vizsgálatához nem adott az ajánlattevő megfelelő indoklást, így az ajánlatát nem fogadhatta volna el a minisztérium. Ezért - a szerződés érintetlenül hagyása mellett - 500 ezer forint bírsággal sújtotta a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot.
MTI - fidesz.hu