Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Betegek és gyógyítók zarándoklata Máriapócson

A nemzeti imaév programja keretében a Magyar Katolikus Egyház május 28-án tartja a betegek és gyógyítók országos zarándoklatát Máriapócson - közölte a nyíregyházi központtal működő Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.


Dátum: 2006-05-07 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:02.914200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kegyhelyre, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Kar 2005. december 3-án nyilvánított nemzeti szentélynek, több tízezer hívőt várnak - mondta Kocsis Éva.

A zarándoklatot Beer Miklós váci megyéspüspök, a püspöki kar egészségügyi bizottságának elnöke vezeti, aki az egész napos program kezdetén római katolikus szertartású szentmisét mutat be.

A mise után Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője és Soltész János teológiai tanár tart előadást a betegek szolgálatáról, illetve szentségéről.

A résztvevők ezt követően püspöki szent liturgián vesznek részt, amelyet Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök vezet, szentbeszédet pedig Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mond.

A szertartás a betegek szentségének ünnepélyes kiszolgáltatásával zárul - emelte ki a püspöki hivatal kommunikációs munkatársa.

Kocsis Éva megjegyezte: a zarándoklat idején a kórházlelkészek és az Országos Vérellátó Központ szervezésében önkéntes véradást is tartanak, hogy a hívők segíthessék embertársaik gyógyítását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek