Választási csalás Zalaegerszegen
A Helyi Választási Bizottság határozata szerint sérti az MSZP zalaegerszegi szervezetének "Szegfűszeg" című kampánylapja a Választási eljárásról szóló törvényt. - tájékoztatta lapunkat Gyutai Csaba a Fidesz városi elnöke.
Dátum: 2002-10-17 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:34.502398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Zalaegerszegi Helyi Választási Bizottság helyt adott a Fidesz kedden nyilvánosságra hozott panaszának, miszerint az MSZP zalaegerszegi szervezetének "Szegfűszeg" című kampánylapja sérti a Választási eljárásról szóló C. törvény 8.§ (1) bekezdését, miszerint a választások napját megelőző 8. naptól a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nem szabad nyilvánosságra hozni.
A 6:1-es többséggel elfogadott döntés indoklása szerint Herbert Ferenc, az MSZP városi elnöke elismerte a Helyi Választási Bizottság előtt, hogy "a kiadvány terjesztése jelenleg is folyik", ezzel a párt megsértette a kampánycsendet.
A Helyi Választási Bizottságnak a törvénysértést kimondó, 162/2002. (X. 16.) sz. határozatában "felhívta az MSZP Zalaegerszegi Szervezetét, hogy a kiadvány terjesztését a mai nappal szüntesse meg és igazolja, hogy az erre történő intézkedést megtette".
A bizottság ugyanakkor nem adott helyt Gyutai Csaba, a Fidesz városi elnöke azon kérésének, hogy a már a választókhoz eljuttatott példányokat vonják vissza, mivel "ez nem valósítható meg".
Ugyanezen hivatkozással eljárás indulhat a Népszabadság c. napilap ellen is, mivel az október 16-i számának 9. oldalán ugyancsak olyan közvélemény-kutatási eredményeket tett közzé, amelyek összefüggnek a választásokkal, így sértik a Választási eljárásról szóló C. törvény 8.§ (1) bekezdését.
Zeg.hu-fidesz.hu