Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyhelyben topognak a válságról folyó tárgyalások

A Hamász vezette palesztin kormány és Mahmúd Abbász elnök képviselői közötti vasárnap esti tárgyalásokon sem sikerült megoldást találni a pénzügyi válságra - közölte Abbász hivatalának egyik illetékese.


Dátum: 2006-05-08 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:11.284548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A találkozó véget ért. Továbbra is nézeteltérés van a pénzügyi kérdések és a kormány hatásköre kapcsán" - közölte a palesztin elnök hivatal illetékese.

A résztvevők egyetlen kérdésben sem egyeztek meg, így a tervezettől eltérően Iszmáil Haníje kormányfő és Mahmúd Abbász vasárnap este nem találkozik - tette hozzá az illetékes.

A nemzetközi bojkottal szemben egyaránt védtelen Haníje és Abbász szombat este találkozott egymással, anélkül azonban, hogy sikerült volna megoldást találni a pénzügyi válságra.

Gázi Hamad kormányszóvivő közlése szerint Szaíd Szajjám belügyminiszter, Mahmúd az-Zahar külügyminiszter és Mohammed Avad kormánytitkár találkozott a Palesztin Hatóság elnökének és pártjának, a Fatahnak a képviselőivel. Abbász hivatalának közlése szerint a megbeszélésen Rafik al-Huszeini, az elnöki hivatal vezetője, Nabíl Saat volt miniszterelnök-helyettes, Rauhi Fattúh volt parlamenti elnök és Azzam el-Ahmed, a Fatah frakcióvezetője vett részt.

Szombat este a felek mindössze a válság tényét állapították meg, amely napról-napra nő, miután az Európai Unió és az Egyesült Államok felfüggesztette a közvetlen segélyek folyósítását a Hamász radikális mozgalom vezette kormány hivatalba lépése után. Az Arab Liga mintegy 70 millió dollárt gyűjtött össze a palesztinok számára, de a bankok - washingtoni szankcióktól tartva - ódzkodnak a pénz átutalásától.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek