Gyurcsány-csomag nyáron?
Még az őszi helyhatósági választások előtt gazdasági "kiigazító" intézkedésekre kerülhet sor - értesült a Magyar Nemzet szocialista körökből.
Dátum: 2006-05-08 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:12.216451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány célja, hogy 2010-ben bevezesse az eurót, ehhez szerintük kemény megszorító lépésekre van szükség. Egyik intézkedés, az áfakulcs növelése, azonnali ötszázalékos élelmiszer-áremelkedést eredményezne. Egy alkotmánybírósági határozat értelmében (a Bokros-csomaggal összefüggésben született) azonban a társadalmat sokkoló döntések csak 45 napos csúszással léphetnek hatályba, hogy az emberek felkészülhessenek az új helyzetre. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a hét végén a Klubrádió egyik műsorában arról beszélt, hogy egy esetleges önkormányzati választási vereség kockázatát is vállalni kell, ha ez a reformok ára. Szerinte az állami szférában a szerkezetátalakítás mellett létszámcsökkentésre is szükség van. A munkájukat elvesztő állami alkalmazottakat átvezetnék a piaci szférába, vagy az európai uniós tagságból fakadó feladatokat adnának nekik. Lendvai elképzelhetőnek tartotta a gázártámogatás rendszerének átalakítását, ami nem jelentené a "csapok teljes elzárását". A kompenzációs rendszer változtatásának ésszerű iránya az lenne, ha a tehetősek kevesebbet, a szegényebbek "esetleg" nagyobb támogatást kapnának.
A régi-új kormánynak segítségére sietett a Central European Management Intelligence (CEMI) nevű gazdaságelemző, amely sokkoló megszorításokat tanácsolt: a pedagógusok bérének két évig tartó befagyasztását, negyvenezer tanár elbocsátását az általános és középiskolákból, iskolabezárásokat és az államilag támogatott felsőoktatási férőhelyek ötvenszázalékos csökkentését.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu