A madárinfluenza elleni küzdelemről tanácskoznak a szakértők
A madárinfluenza vírusa által leginkább sújtott országok képviselői kezdenek tanácskozást hétfőn Bangkokban. A konferencián Vietnam, Kambodzsa, Laosz, Myanmar és a vendéglátó Thaiföld kormányzati, illetve egészségügyi szakértői vesznek részt.
Dátum: 2006-05-08 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:12.507790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2003-ban kezdődött madárinfluenza-járvány eddig mindenekelőtt Ázsiában követelt halálos áldozatokat, szám szerint több mint 80-at, s a legtöbbet Vietnamban és Thaiföldön. Ez a tény megfigyelők szerint különös jelentőséget ad a térségbeli szakértők tanácskozásának.
MTI - fidesz.hu