Folytatódik a palesztin belháború
Három palesztin meghalt és tízen megsebesültek hétfő reggel a Gázai övezet déli részében a Hamász és a Fatah fegyveresei között kitört tűzpárbajban.
Dátum: 2006-05-08 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:14.303065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az összetűzés a Hán-Júnisz melletti Abaszán településen történt. Az áldozatok közül kettő a Fatah, egy pedig a Hamász tagja volt.
Az összecsapás azután tört ki, hogy két szervezet kölcsönösen egymás tagjainak elrablásával vádolta meg egymást. Lövöldözés tört ki, a Hamász egyik fegyverese életét vesztette. Válaszul a Hamász páncéltörő gránáttal támadt a Hamász állásaira, két további fegyveres meghalt - közölték szemtanúk.
Ez volt a rivális palesztin erők közötti legsúlyosabb incidens, amióta a Hamász radikális mozgalom januárban többséget szerzett a korábban a Fatah uralta palesztin törvényhozásban.
Az elmúlt hónapban a Hamász és a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah hívei közötti összecsapásokban legalább húszan sebesültek meg a Gázai övezetben.
MTI - fidesz.hu