Magyar érettségi: kevesebb volt a tétel
Két iskolában kevesebb tétel volt, mint ahány diák írásbeli érettségi vizsgát kívánt tenni magyar nyelv és irodalomból hétfőn reggel; a hiányt pótolták, s ezekben az intézményekben is rendben elkezdődhetett az írásbeli - közölte Sipos János, közoktatási helyettes államtitkár az MTI-vel hétfőn.
Dátum: 2006-05-08 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:18.712709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sipos János elmondta: két vidéki iskolából jelezték, hogy kevesebb írásbeli feladatcsomagot kaptak, mint ahány diák vizsgázna. Az egyik középiskola saját maga pótolta a hiányt a vizsga megkezdése előtt, míg a másik intézmény az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) regionális szervezetétől kért segítséget a sokszorosításhoz, ott néhány perces csúszással kezdődtek az írásbelik egy csoportban. Hozzátette: ebben az iskolában a diákok ennyivel tovább írhatják a dolgozatukat.
Sipos János közlése szerint a pótlás az egyik iskolában "huszonegynéhány", míg a másik intézményben "néhány" diákot érintett. A többi intézményből nem jeleztek eddig problémát, "reméljük nem is volt" - mondta a helyettes államtitkár, aki utalt arra, hogy hétfőn 1.234 középiskolában folyik vizsga emelt és középszinten.
A szaktárca közleménye szerint hétfőn középszinten 91.340-en, emelt szinten 6.251-en vizsgáznak magyar nyelv és irodalomból. Magyarból, mint idegen nyelvből középszinten 54 vizsgázó, emelt szinten hét vizsgázó ad számot tudásáról.
A vizsgákat a tételek tavalyi, idő előtti nyilvánosságra kerülése miatt megerősített biztonsági intézkedések mellett tartják. A vizsgatételek a lehető legkésőbbi időpontban, a vizsganap reggelén kerültek ki az iskolákba, addig őrzésük az illetékes körzetközponti jegyzők feladata.
Ekkor tudták ellenőrizni az iskolák, hogy valóban annyi tételt kaptak-e, mint ahányra szükség van a vizsgán - mondta Sipos János.
A tételeket tartalmazó biztonsági tasakokat a vizsgák előtt harminc perccel lehetett felbontani, a tantestület három tagjából álló bizottság előtt, s erről jegyzőkönyv készült.
Az oktatási tárca korábbi tájékoztatatása szerint a magyar írásbeli érettségiken a diákok magyar helyesírási szótárt használhatnak, a maturálóknak a szövegértési feladatsorra 60 perc, a szövegalkotási feladatokra 180 perc áll rendelkezésre. A szaktárca közlése szerint a sokféleség dominál a vizsgafeladatokban. Az írásbeli és szóbeli vizsgákon vannak a korábbinál jóval kevesebb lexikális tudást igénylő hagyományos, megtanult ismereteket számon kérő feladattípusok. Ezek mellett döntően a megszerzett ismereteket, információkat különböző képességek segítségével alkalmazó, rendszerező feladatok jelennek meg a vizsgafeladatok között. A tudás alkalmazására, a képességek mozgósítására helyezték a hangsúlyt.
A szövegértési feladat szövege általában 800-1.100 szó terjedelmű esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete. A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként a megadott válaszvariációk közötti döntés.
A szövegalkotáskor a vizsgázó három, eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet: ez lehet, érvelő fogalmazás nyelvi, irodalmi, általános kulturális, etikai, életmódbeli kérdésekről, vagy egy mű (pl. lírai alkotás, rövid szépprózai mű, drámarészlet, esetenként esszé) adott szempontú elemzése, értelmező bemutatása és két, esetenként három szöveg (pl. szépirodalmi mű, műrészlet) adott szempontú összehasonlítása.
Kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák.
MTI - fidesz.hu