Sólyom László állami kitüntetéseket adott át
Sólyom László köztársasági elnök állami kitüntetéseket adott át hétfőn a Sándor-palotában azoknak, akik március 15-én nem tudták átvenni a díjakat.
Dátum: 2006-05-08 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:20.540890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sólyom László a kitüntetettekhez intézve szavait úgy fogalmazott: a kitüntetés nagyon fontos, nemcsak azoknak akik kapják, de magának az államnak is. Az államfő kiemelte, súlyt helyez arra, hogy megnézze, kik kapják a kitüntetést, nemcsak elolvassa az életrajzokat, az indoklásokat. Mindig örömmel tölt el az életutaknak az a gazdagsága, amit egy-egy ilyen kitüntetés jelez a végén - tette hozzá. Szorgalom nélkül, munka nélkül nincsen kitüntetés - jegyezte meg Sólyom László. Hangsúlyozta azt is: az állam számára azért fontos a kitüntetés, mert így módja van demonstrálni, hogy mi az amit fontosnak tart, mi az amit elismer, "és hogyha szerencsés a kiválasztás, akkor ez értékrend amit Önök testesítenek meg, az az alkotmány értékrendje".
A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából adományozta a kitüntetéseket. Kossuth-díjban részesült Csákányi Eszter, a Krétakör Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Érdemes Művész. A méltatás szerint a színművésznő a rendkívül sokoldalú művészi tevékenysége, valamint az újító magyar színházi műhelyekben való alkotó részvétele elismeréseként vehette át a díjat. Széchenyi-díjban részesült Mosonyi Emil Kossuth-díjas vízépítőmérnök, akadémikus, professor emeritus. Világszerte elismert szerteágazó és sokoldalú mérnöki munkásságáért, egyedülálló és páratlan tudományos és oktatói tevékenységéért kapta az elismerést. A díjat Mosonyi Emil nevében Kerényi Ödön vette át. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta az államfő Kováts Kolosnak, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas magánénekesének. A méltatás alapján a kitüntetést a magyar opera- és énekes kultúra terjesztéséért, határainkon túl is nagyra becsült szerepformálásaiért, valamint előadóművészi tevékenységéért vehette át Kováts Kolos.
Ketten, akik március 15-én szintén nem tudták átvenni a díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesültek: Bíró András, az ENSZ nyugalmazott tanácsadója, az Autonómia Alapítvány létrehozója a romák társadalmi integrációját elősegítő tevékenysége elismeréseként kapta a kitüntetést. Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank Rt. vezérigazgatója a pénzügyi piac kiépítésében, kiemelten a kötvényműveletek, a hitelfelvételi tevékenység, az exportfinanszírozás, valamint a bankalapítás terén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként vehette át a köztársasági elnöktől a kitüntetést.
Az idei nemzeti ünnep előtt két nappal Sólyom László alkotmányértelmezést kért az Alkotmánybíróságtól a kormány, illetve a miniszterelnök által javasolt kitüntetésekkel kapcsolatban, mivel szerinte voltak olyanok, akiknek az Alkotmány értékrendje alapján nem támogatható a kitüntetése. Sólyom László - az MTI-nek a Köztársasági Elnöki Hivatal által nem cáfolt korábbi értesülése szerint - három személy, Fekete János közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank nyugalmazott alelnöke, Marjai József nyugalmazott miniszterelnök-helyettes és Mosonyi Emil vízépítőmérnök kitüntetését nem támogatta volna március 15. alkalmából.
MTI - fidesz.hu