Pert vesztett a titokügyi államtitkár
Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár megsértette Németh Zsolt, Révész Máriusz és Rogán Antal fideszes politikusok jó hírnévhez fűződő jogát a "Mucuska-ügyben" - állapította meg a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett, nem jogerős ítéletében.
Dátum: 2006-05-08 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:24.010832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bíróság ítélete szerint Tóth Andrásnak saját költségén, 15 napon belül nyilvános közleményben kell elégtételt adnia a fideszes politikusoknak.
A bíróság szerint az alperes, azaz Tóth András 2005. szeptember 30-án keltezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek címzett tájékoztatójában azt állította, hogy a fideszes politikusok a "Mucuska-ügyben" szereplő Szatmári házaspárral, de különösen Szatmári Tiborral közvetlen, rendszeres és bizalmi kapcsolatban voltak.
A később nyilvánosságra hozott jelentés azért is sérti a fideszes politikusok jó hírnevét, mert a Szatmári házaspár az ügy kapcsán a magyar közélet, illetve a politikai élet negatív szereplőjeként került be a köztudatba.
MTI - fidesz.hu