Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tűz ütött ki a palesztin parlamentben

Tűz ütött ki a palesztin parlamentben hétfőn; a tüzet feltehetően rövidzárlat okozta - jelentették szemtanúk. A parlament egyik tisztviselője szerint vélhetően "egy nagy elektromos szikra" miatt lobbantak fel a lángok.


Dátum: 2006-05-08 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:24.299871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az épületet kiürítették. A szemtanú szerint senki sem sérült meg, de néhány alkalmazottnak légzési nehézségei támadtak.

Az épületből sűrű fekete füstoszlop gomolygott az égbolt felé, az épületben tartózkodók némelyike arra kényszerült, hogy ablakon keresztül meneküljön. A mentőcsapatok nagy sietve érkeztek a helyszínre, és létrákon keresztül segítették biztonságos helyre jutni a második szinten és a tetőn rekedt embereket.

A tüzet lokalizálták, néhány ablak betört. Az első felmérések szerint az épület egyik oldala megsérült, de egyelőre nem tudni, hogy milyen mértékű anyagi károk keletkeztek.

A tűz keletkezésének az okát még nem tudták még egészen biztosan megállapítani, és a parlament elnöke közölte: nyomozást kérnek, mert "ha esetleg mégsem baleset történt, akkor nagyon veszélyes incidensről van szó".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek