Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kilépett a pártból az MDF somogyi elnöke

Lemondott tisztségeiről és kilépett a pártból Varga Zsolt, az MDF somogyi elnöke. Ezt maga az érintett közölte az MTI-vel, hétfőn.


Dátum: 2006-05-08 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:27.142150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Tizenhat éves MDF-tagság, három és féléves megyei pártelnökség után - korábban született elhatározásomnak megfelelően, az országgyűlési választások végeztével - a mai napon lemondok a Magyar Demokrata Fórum Somogy Megyei Választmánya elnöki tisztségéről, országos és megyei választmányi tagságomról, továbbá kilépek az MDF-ből" - írta a politikus közleményében.

Hozzátette: ezzel a döntéssel "személyemben az utolsó legitim módon választott" szervezeti elnök távozik Somogy megyében a tisztségéből. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban lemondott tisztségéről Szomolányi István, az MDF balatonlellei és Csordás Endre, a demokrata fórum kaposvári elnöke. "A Magyar Demokrata Fórum nem konzervatív, nem értékelvű, nem tisztakezű párt, szemben azzal, amit a pártelnök olyan büszkén hirdetett" - fogalmazott Varga Zsolt.

Annak a véleményének adott hangot, hogy "amit a Herényi-Dávid pártvezetés és a köréjük csoportosult becsvágyó emberek képviseltek, ahogyan cselekedtek, a következőt egyértelműsítette: az MDF választási stratégiája jelenlegi vezetőinek politikai túlélését és az ebből származó jövedelemszerzési lehetőséget szolgálta, valamint a Fidesz-KDNP és Orbán Viktor megbuktatását. Varga Zsolt szavai szerint az MDF választási programja liberális eszmeiséget képviselt és nem a konzervatív értékeket. "Az MDF Herényi-Dávid-féle vezetése teljesen eltávolodott a párt megmaradt tagságától, hagyományos szavazótáborától, kereszténydemokrata értékrendjétől, a katolikus és református egyháztól, a konzervatív értelmiségtől és korábbi természetes szövetségeseitől" - írta.

"Az MDF-nek most - az SZDSZ-hez hasonlóan - az MSZP nyújtott segítő kezet, tartja életben a fórumot" - vélekedett Varga Zsolt, hozzátéve: "ez nem az MSZP-t, hanem a normális Magyarországot, az értékelvűséget és a konzervatív politikát hirdető MDF-et minősíti".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek