Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vadzspaji Iszlámábádba utazik

Pakisztán csütörtökön bejelentette, hogy az indiai csapatvisszavonásra válaszul katonák százezreit vezényli vissza a közös határról, miközben Újdelhiben közölték: az indiai miniszterelnök januárban Iszlámábádba utazik a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Társulás (SAARC) csúcsértekezletére.


Dátum: 2002-10-17 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:36.951785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pakisztáni külügyminisztérium közleményében előzőleg "a jó irányba tett helyes lépésként" üdvözölte, hogy India visszavonja a közös határra irányított csapatai jelentős részét, egyúttal "kedvező és gyors választ" helyezett kilátásba az indiai döntés gyakorlatba ültetése esetén. A dokumentum emlékeztetett arra, hogy Pakisztán "a kapcsolatok normalizálására és a kasmíri viszály megoldására" törekszik Indiával.

A külügyminisztérium néhány órával később ugyancsak közleményben tudatta: "rövidesen" megkezdi több százezer katona visszavonását az indiai határról "békeidőben elfoglalt állásaikra".

Az AP jelentése szerint a két atomfegyverrel rendelkező ország 2880 kilométeres közös határa mentén jelenleg több mint egymillió katona állomásozik mindkét oldalon. A kölcsönös csapatvisszavonás a leginkább kézzel fogható intézkedés kiélezett viszonyuk enyhítésére azóta, hogy májusban a háború szélére sodródtak.

Kína ugyancsak üdvözölte a szerdai indiai döntést, mondván: helyesel minden olyan lépést, amely enyhíti a két ország közötti feszültséget. "Kína kezdettől fogva szorgalmazta mindkét félnél, hogy vessenek véget a konfrontációnak, mielőbb folytassák a párbeszédet, és békés eszközökhöz folyamodjanak vitájuk rendezésében" - mondta csütörtökön Pekingben Csang Csi-jüe külügyi szóvivő.

Még 24 óra sem telt el az indiai csapatvisszavonásról szóló bejelentés után, amikor Újdelhiben közölték: Atal Behari Vadzspaji kormányfő januárban részt vesz a SAARC iszlámábádi csúcsértekezletén. Digvidzsaj Szingh külügyminiszter-helyettes ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök a multilaterális fórumra utazik el, és nem a kétoldalú kérdések megvitatására.

Jasvant Szinhá indiai külügyminiszter később kétségét hangoztatta a kormányfő pakisztáni útját illetően, mondván: nem biztos abban, hogy megrendezik a regionális szervezet beütemezett csúcstalálkozóját. "Ha nem sikerült előrelépni a SAARC-ot érintő vitás kérdésekben, nincs értelme csúcstalálkozót tartani" - mondta az indiai tévében. Vadzspaji 1999-ben járt utoljára Pakisztánban.

Vadzspaji és Pervez Musarraf pakisztáni elnök jelen voltak a regionális szervezet előző, januárban Katmanduban tartott csúcstalálkozóján, és a két ország elmérgesedett viszonya ellenére jelképesen még kezet is nyújtottak egymásnak, de India akkor is leszögezte: kétoldalú megbeszélésre nem kerül sor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek