Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína öt ujgur kiadatását kéri Tiranától

Peking hétfőn felszólította Tiranát, hogy adja ki azt az öt Albániában politikai menedékjogot kérő ujgur nemzetiségű kínai állampolgárt, akiket az amerikai hatóságok engedtek szabadon a guantánamói börtöntáborból.


Dátum: 2006-05-08 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:32.480573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az öt személyt 2002 júniusában szállították a Kuba szigetén lévő Guantánamo haditengerészeti támaszponton működő, terroristagyanús külföldiek fogva tartására szolgáló börtöntáborba. Az amerikai hatóságok tavaly tavasszal elismerték, hogy az öt fogoly nem minősíthető "ellenséges harcosnak".

Kína kérte a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területről (Xinjiang Uygur Zichiqu) származó ujgurok kiadását, Washington azonban a foglyok üldöztetésétől tartva ezt elutasította. Az öt érintettet ezt követően szállították Albániába, amely beleegyezett menekültként való befogadásukba.

Peking szerint a Guantánamóról szabadult ujgurok terrorista szervezet tagjai, ezért kéri Kína a kiadatásukat. "Felvettük a kapcsolatot az albán féllel és felszólítottuk, hogy haladéktalanul szállítsák haza az öt kínai állampolgárságú terroristát. A nemzetközi jognak megfelelően a vádlottaknak vissza kell térniük Kínába" - áll Tien Csang-csun (Tian Changchun) Kína tiranai nagykövetének nyilatkozatában.

A nagykövet közlése szerint a "kelet-turkesztáni terrorista szervezet" al-Kaidához kötődő kapcsolatokkal rendelkezik, támogatta a talibán rezsimet Afganisztánban, valamint szerepel az ENSZ terrorista szervezeteket tartalmazó listáján is.

Diplomáciai források szerint az Egyesült Államok több mint 20 országot kért fel az ujgurok befogadására, végül Albánia bizonyult az egyetlen olyan államnak, amely bele is egyezett menekültként való befogadásukba.

A guantánamói támaszponton további 17 ujgur nemzetiségű kínait őriznek, ők azonban fogságban maradnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek