Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma választják meg az Emberi Jogi Tanács első tagjait

Megválasztják a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának első tagjait kedden New Yorkban, az ENSZ székhelyén. Az új testület a június 16-án megszűnő, genfi székhelyű Emberi Jogi Bizottság helyébe lép majd. Az 1946-ban létrehozott bizottság az utóbbi években sokat vesztett tekintélyéből és hiteléből, miután a testületbe bekerültek az emberi jogok sárba tiprásáról hírhedt államok képviselői is.


Dátum: 2006-05-09 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:35.609445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új állandó ENSZ-testület, az Emberi Jogi Tanács létrehozását március idusán 170 tagország támogatta. Négy tagállam - az Egyesült Államok, Izrael, a Marshall-szigetek és Palau szigetállam - szavazott nemmel, három tagország - Fehéroroszország, Irán és Venezuela - tartózkodott. Noha a tanács létrehozását nem szavazta meg, Washington jelezte, hogy anyagilag támogatni fogja a testületet és részt kíván venni annak munkájában, de egyelőre kivár.

A 47 tagú Emberi Jogi Tanács a tervek szerint június 19-én tarja első ülését Genfben. Eddig mintegy 70 ország - köztük Magyarország - pályázott a testület tagságára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek