Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma folytatódik az egyeztetés az Országgyűlés alakuló üléséről

Ma tovább tárgyalnak a pártok az Országgyűlés jövő keddi alakuló üléséről. Az első megbeszélésen nem volt megegyezés az alelnökök számáról és a parlamenti ülésrendről.


Dátum: 2006-05-09 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:36.199523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A múlt csütörtökön tartott egyeztetésen a pártok egyetértettek abban, hogy át kell alakítani az Országgyűlés bizottsági struktúráját, csökkenteni kell a bizottságok számát, de a részletekről később tárgyalnak. Ugyancsak egyetértettek az alakuló ülés napirendjében és technikai részleteiben. Más-más álláspontot képviseltek azonban a pártok az Országgyűlés alelnökeinek számát illetően. Az MSZP szerint továbbra is szükség van öt alelnökre, a Fidesz viszont háromra csökkentené az alelnökök számát. A KDNP szintén három alelnököt szeretne, és a párt ragaszkodik ahhoz is, hogy az ellenzék az ülésteremben a Duna felőli oldalon foglaljon helyet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek