Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai légi csapás az afgán-pakisztáni határon

Négy feltételezett tálib vagy al-Kaida fegyverest ölt meg egy amerikai légi csapás hétfőn az afgán-pakisztáni határ közelében - közölte az amerikai haderő.


Dátum: 2006-05-09 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:37.475269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai katonák később megtalálták a négy holttestet, egy ötödik fegyverest pedig őrizetbe vettek - közölte Paul Fitzpatrick alezredes a Kabul melletti bagrami amerikai támaszponton.

A támadást azután hajtották végre, hogy amerikai és afgán erők gyanús csoport nyomára bukkantak, amely rakétákkal rakott meg egy teherautót Paktika tartomány Bermel körzetében, a Dél-Vazirisztán pakisztáni törzsi területtől elválasztó határtól nem egészen egy kilométernyire.

Pakisztáni biztonsági illetékesek korábban azt közölték, hogy a támadás pakisztáni területen történt. Fitzpatrick azonban hangsúlyozta, hogy az amerikai erők műholdas helymeghatározó rendszert használtak, és a támadás a határhoz közel, de afgán területen történt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek