Példa nélkül fejlődtek a magyar-román kapcsolatok
Minden politikai feltétele megvan annak, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai erőteljesen fejlődjenek - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet román kollégájával közösen tartottak hétfőn Budapesten, a magyar-román kormányközi vegyes bizottság ülését követően.
Dátum: 2002-02-18 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:53.686813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mircea Geoana román külügyminiszter a decemberi magyar-román kormányfői megállapodással, illetve a külföldi munkavállalókra vonatkozó magyarországi kvótával kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette: a kedvezményes bánásmód minden román állampolgárra vonatkozóan - nemzetiségtől függetlenül - feltételezi azt, hogy a kontingenst nem alkalmazzák automatikusan. Hozzátette, hogy ugyanakkor figyelembe veszik a magyar munkaerő-piac lehetőségeit.
A két külügyminiszter a sajtótájékoztatón közös nyilatkozatot írt alá a vegyes bizottság létrehozásának ötödik évfordulója alkalmából, amelyben kifejezték elégedettségüket a kétoldalú kapcsolatok példa nélküli fejlődése miatt.
Martonyi János szavai szerint a kedvezménytörvény körüli vitát a két fél ésszerű kompromisszummal rendezte.
Mircea Geoana úgy fogalmazott, hogy a két ország kapcsolata kiállta a kedvezménytörvény próbatételét.
A magyar diplomácia vezetője kiemelte, hogy a CEFTA-térségben Románia Magyarország legnagyobb piaca. Hangsúlyozta: Magyarország kész a román termékek vásárlásának növelésére annak érdekében, hogy mérséklődjön a Románia oldalán mutatkozó kereskedelmi deficit.
Elmondta, hogy magyar részről nagy reményeket fűznek a két ország kis- és középvállalatainak befektetéseit támogató garanciaalap létrehozásához.
A vegyes bizottság és szakbizottságai munkáját Martonyi János szavai szerint a jövőben konkrétabbá, gyakorlatiasabbá teszik.
Mircea Geoana nagyra értékelte, hogy Magyarország támogatja Románia euroatlanti integrációját.
Kijelentette, hogy az Európai Bizottságnak a mezőgazdasági támogatásra vonatkozó javaslatával kapcsolatosan a két ország egyforma állásponton van.
Az alapszerződést érintő kérdésre válaszolva Martonyi János leszögezte: a leglényegesebb az, hogy az alapszerződés érvényben van és mindkét fél alkalmazza.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az autópályák építésével, illetve a garanciaalap létrehozásával kapcsolatos konzultációkba a finanszírozási kérdések megoldása érdekében bevonják a két ország pénzügyminisztériumait is.
Mircea Geoana újságírói érdeklődésre kijelentette, hogy a magyar-román kapcsolatok az ideológiai és parlamenti választási kérdések felett állnak.
A sajtótájékoztatón szóba került a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar-szlovák levélváltás is. Martonyi János arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a nap folyamán a Külügyminisztérium elküldi Németh Zsolt politikai államtitkár válaszát szlovák partnerének, Jaroslav Chlebónak. A külügyminiszter leszögezte: Magyarországnak szilárd elhatározása, hogy megállapodásra jut Szlovákiával a kedvezménytörvény végrehajtásáról.
A két miniszter a nap folyamán nyitó beszédet mondott azon az üzletember-találkozón, amelyet a román külügyminiszter kezdeményezésére rendeztek meg Budapesten, a vegyes bizottság ülésével egy időben.
Mindkét külügyminiszter hangsúlyozta, hogy vannak kiaknázatlan lehetőségek a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokban.
Martonyi János elismeréssel szólt arról, hogy mára a román gazdaság is növekedési pályára állt.