ENSZ nem támogatja az erőalkalmazást Irak ellen
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának az iraki válságról kezdett nyílt vitájában eddig több mint két tucat kormány képviselője szólalt fel, de egy sem támogatta az Egyesült Államoknak azt a követelését, hogy a testület olyan új határozatot hozzon, amely felhatalmazást ad a katonai erő alkalmazására, amennyiben Bagdad nem működik együtt a világszervezet fegyverzetellenőreivel.
Dátum: 2002-10-17 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:37.542468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felszólaló ENSZ-nagykövetek szerint Iraknak meg kell adni a lehetőséget a teljes leszerelésre anélkül, hogy a katonai akció közvetlen fenyegetésével kellene szembenéznie. Az el nem kötelezettek mozgalma által kezdeményezett nyílt vita, amelyben nemcsak a BT 15 tagja, hanem más ENSZ-tagállamok képviselői is felszólalhattak, azt mutatta, hogy a világszervezet tagságának derékhada a "kéthatározatos" megoldást pártolja, amelyet Franciaország javasolt Oroszország és Kína támogatásával.
Az első határozat szigorítaná az ENSZ helyszíni ellenőrzéseit, és figyelmeztetné Irakot, hogy súlyos következményekkel, akár erő alkalmazásával is számolhat, ha nem tesz eleget az ellenőrzési követelményeknek. A második határozat engedélyezné az Irakkal szembeni fellépést, ha nem működik együtt az ENSZ ellenőreivel.
Az ázsiai, afrikai, latin-amerikai, közel-keleti nagykövetek mind fontos első lépésként értékelték Iraknak azt a múlt havi döntését, hogy visszaengedi a fegyverzetellenőröket, és biztatták a BT-t: mielőbb tegye ezt meg, tesztelve Bagdad szándékának őszinteségét. Többen hozzátették, hogy az újabb háború további szenvedést hozna az iraki népre, lángba boríthatná az egész Közel-Keletet, és súlyosan árthatna a világ politikai és gazdasági stabilitásának.
"Ez a háború értelmetlen, mert nincs kellően megindokolva. Láncreakciót robbantana ki Irakban és a térségben. A konfliktus ürügyet adna a szélsőségeseknek, hogy még inkább kiszélesítsék a háborút. Hátráltathatná a terrorizmus elleni harcot" - fejtegette a tunéziai ENSZ-képviselő.
Az iraki nagykövet elégedetten nyugtázta ezeket a felszólalásokat, és ismét fogadkozott, hogy Bagdad "minden lehetséges módon" együtt fog működni az ellenőrökkel. Szemére vetette az Egyesült Államoknak, hogy késleltetni próbálja az ellenőrök visszatérését, és olyan új határozatot akar, amely "ürügyként szolgálhat az Irak elleni agresszióra". Azzal vádolta Washingtont, hogy Irak, sőt az egész térség "gyarmatosítására és olajának ellenőrzésére" törekszik, lehetővé téve, hogy Izrael folytassa a palesztin nép elleni "irtóhadjáratát".
Irak 1980 óta két szomszédjával háborúzott, Iránnal és Kuvaittal. Egyik sem támogatta azonban az erő azonnali alkalmazásának engedélyezését. "Bármiféle erőalkalmazásra csakis végső esetben és az ENSZ keretében kerülhet sor" - jelentette ki a kuvaiti ENSZ-nagykövet. Álláspontját iráni kollégája is visszhangozta, aki - az amerikai kormány politikájára való félreérthetetlen utalással - azt ecsetelte, mennyire idegenek a nemzetközi jogtól az olyan fogalmak, mint "a rendszerváltoztatás és a megelőző csapás".
Az Egyesült Államok több szövetségese, így az Európai Unió, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland is osztotta azt az amerikai nézetet, miszerint új, szigorú ENSZ-madátumra van szükség, amely kötelezi Irakot, hogy feltétel nélküli, akadálytalan bejutást engedjen a fegyverellenőröknek minden helyszínre. Mindamellett egyikük sem kívánt olyan új határozatot, amely tartalmazza a katonai akció engedélyezését is.
A vitát csütörtökön a BT tagjai zárják - tette hozzá az AP.
MTI - fidesz.hu