Az "Ötök" vacsoráznak: Étlapon az iráni atomprogram
Megkezdődött az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, és Franciaország) és Németország külügyminiszterének közös vacsorája helyi idő szerint hétfő este (kedd hajnalban) New Yorkban.
Dátum: 2006-05-09 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:38.382893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szervezte vacsorán azt vitatják meg, hogyan lehet rábírni Iránt, hagyjon fel az urándúsítással.
Elsőként az új brit külügyminiszter, Margaret Becket érkezett meg a Waldorf Astoria szállodába, őt követte Philippe Douste-Blazy, a francia és Frank-Walter Steinmeier, a német diplomácia irányítója.
Ezután Szergej Lavrov orosz külügyminiszter érkezett, a sort kínai kollégája, Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) zárta.
A külügyminiszteri vacsora étlapján szerepel a Nagy-Britannia és Franciaország által, az Egyesült Államok támogatásával a Biztonsági Tanácsba az iráni atomprogrammal kapcsolatban benyújtott határozattervezet is.
Kína és Oroszország a találkozó előtt megismételte: nem támogat olyan határozatot, amely utalást tartalmazna esetleges Irán elleni szankciókra vagy katonai fellépésre.
Vang Kuang-ja (Wang Guangya), Kína állandó ENSZ-képviselője ellenezte, hogy az ENSZ-alapokmányának 7. fejezetére való utalás szerepeljen a határozatban, mondván, hogy a Biztonsági Tanács határozata önmagában kötelező érvényű. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy Kína ugyanakkor nem gondol a határozattervezet megvétózására.
Szergej Kiszljak orosz külügyminiszter-helyettes New Yorkban megismételte, hogy Moszkva nem lát okot az alapokmány 7. fejezetének alkalmazására (amely feljogosítana erő alkalmazására), és leszögezte, hogy politikai megoldást kell találni a kérdésben.
MTI - fidesz.hu