Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kommunizmus kísértete járja be Európa némely szegletét

Kövér László szavai szerint "a mindent átszövő hazugság és megfélemlítés fojtogató légköre kezd ismét kialakulni immár úgymond demokratikus keretek között".


Dátum: 2002-10-17 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:37.834744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes elnöke csütörtökön, a Kísértő múlt című budapesti konferencián e gondolatsor folytatásaként hozzátette: a demokratikus Nyugatnak egy arcizma sem rezdül, noha a közelmúltban is láttunk példát arra, hogy akár a belügyekbe beavatkoznak, ha valami nem tetszik.

Ennek kapcsán példaként úgy vélte: Jörg Haider kormányra kerülése skandalum volt, míg a román vendégmunkások millióinak Magyarországra özönlésével fenyegető szocialista párt, olyan emberrel az élen, aki a kommunista erőszakszervezet soraiból érkezett, az nem botrány.

Marx művére utalva úgy fogalmazott: a kommunizmus kísértete járja be, ha nem is Európát, de némelyik szegletét.

- Sőt, a kísértő múlt árnyai nemcsak kísértenek, hanem újból kézbe ragadták életünk irányítását - közölte.

Medgyessy Péter miniszterelnök kapcsán a politikus úgy fogalmazott, hogy a kormányfői székben olyan ember ül, aki több éven keresztül jól fizetett titkos állományú tisztje volt a titkosrendőrségnek, aki ezt elhallgatta a választók előtt, és munkájáról a mai napig nem tudunk semmit.

Megemlítette, hogy a miniszterelnök olyan embert emelt a rendőrség élére, aki szintén a kommunista titkosrendőrség elhárítói közül került ki.

- Aki elfelejti a múltat, az arra ítéltetik, hogy újra átélje azt - mondta Kövér László hozzáfűzve: a magyar társadalom valójában nem felejthette el, hiszen meg sem érthette.

A jelenlegi koalíció által benyújtott törvénymódosítás kapcsán a Kövér László elmondta: annak az lesz a "vívmánya", hogy ezentúl nem kell a átvilágítási procedúra zaklatásainak kitenni azokat a volt pártállami vezetőket, aki úgymond csak olvasgatták a piszkos módszerekkel összehordott információkat.

- A rendszerváltás valódi, titkos történetének feltárása még várat magára - mondta az ellenzéki politikus.

Kövér László szerint van értelme a magyarországi kommunista titkosszolgálat tevékenysége tanulmányozásának, hiszen ezzel egyrészt tartozunk a rendszer áldozatainak, másrészt magát a kommunista rendszer lényegét is megérthetjük.

A Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet által rendezett konferencián a külföldi szakértők mellett felszólal többek között Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Kutrucz Katalin, a Történeti Hivatal elnök-helyettese, valamint Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági elemző is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek