Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány utolsó esélye?

Két héttel a választások után a magyar politikai színtér még csak nem is emlékeztet korábbi önmagára: a tizennegyedik havi nyugdíjról, az ingyen-gyógyszerről és hasonlókról ma már egyetlen mondat sem hangzik el - írta kedden a Pozsonyban megjelenő SME.


Dátum: 2006-05-09 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:45.112945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A liberális szlovák lap hírmagyarázója, Peter Schutz szerint a magyar médiában másról sem esik szó, mint a legkülönfélébb reform-forgatókönyvekről, amelyek mintha a föld alól bújtak volna elő: két hét alatt több lett belőlük, mint ahány az utóbbi egy évtized során felbukkant. A szerzők sorában a legtekintélyesebb közgazdászok (például Bokros Lajos), elemzők csoportjai, szerkesztőségek vonultatják fel a különféle forgatókönyveket. "Úgy tűnik, versenyben állnak, mintha azt hinnék, hogy aki nem tud a zsebéből előrántani egy reformtervezetet, az ma szakmai senkinek számít."

A lap emlékeztet az egyik televíziós műsorvezető "kitűnő kérdésére", aki a kamerák előtt ülő elemzők csoportjáról megkérdezte: miért nem jöttek elő korábban a tervezeteikkel? Mire azok kórusban azt válaszolták, hogy nem akartak beavatkozni a politikai folyamatokba. Igencsak sokszínű javaslatok sorjáznak: az egykulcsos adótól az áfa emeléséig, a 65 évnél kezdődő nyugdíjkorhatárig, a fizetős betegellátástól az ideiglenes költségvetésig, sok minden elhangzik, mert hiszen az idén még minimum 800 milliárd forintot kell megtakarítani.

Egyetlen egy reformterv van már csak titokban: az, amelyik majd megvalósul. "A régi-új koalíció Gyurcsánnyal ez élen, valahol a Balaton partján, a külvilágtól hermetikusan elzárva" egyezkedik a kormány programjáról, miközben a szigorú hírzárlat gyűrűjéből mindössze egyetlen információ szivárgott ki, nevezetesen az államigazgatási költségek 20 százalékos mérsékléséről és a minisztériumok számának csökkentéséről szóló hír. "Ezek az intézkedések persze nem gerjesztenek tömeglázongást, ellenkezőleg" nyilván tetszést keltenek, "de ez még kevés, szinte semmi. A kérdés az, vajon lesz-e elég erejük az igazán fájdalmas huszárvágásokhoz?" Merthogy Európa, a piac és a hitelminősítő intézmények Gyurcsányra tették fel a lapjukat, de ne feledjük: "az utolsó esélyt adták meg nekik".

"Rövid napok, hetek kérdése csupán, hogy Gyurcsány és társai élni tudnak-e ezzel a kegyelemmel. Ha mégis tudnának, az meglepő lenne" - fejezi be kommentárját a liberális szlovák napilap.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek