Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar-román fejlesztési program a Szamos mentén

Az Európai Unió támogatásával magyar-román interregionális árvízvédelmi és területfejlesztési program kezdődött el a Szamos mentén - jelentette be az együttműködést koordináló Felső-Tisza- vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi igazgatóság vezetője kedden Fehérgyarmaton, egy szakmai konferencián.


Dátum: 2006-05-09 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:47.395905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 368 ezer eurós, közel 100 millió forint összegű program költségéhez Brüsszel 349 ezer euróval járul hozzá, 19 ezer euró pedig saját forrás - mondta Bodnár Gáspár.

Hozzátette: a nyíregyházi vízügyi szervezetnek a projekt megvalósításában partnere a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Természet- és Környezetvédelmi Kulturális Értékőrző Alapítvány, valamint a romániai, kolozsvári Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság.

A program alapján 2007 végéig elkészítik a Szamos Szatmárnémeti és Vásárosnamény közötti szakaszának árvízvédelmi célú, teljes körű folyamszabályozási, illetve környezetvédelmi koncepcióját, valamint a folyó mentének idegenforgalmi fejlesztési tanulmányát.

A fehérgyarmati tanácskozáson Uray Károly projektvezető, a térségi vízügyi igazgatóság munkatársa elmondta: Vásárosnamény és az országhatár között teljes körűen megvizsgálják az árvízvédelmi művek állapotát, s meghatározzák a szükséges korszerűsítéseket.

Elkészítik a folyószabályozási tervet, az úgynevezett nagyvízi meder rendezési koncepcióját, amely javítja majd a lefolyási viszonyokat, s egyben lehetőséget teremt a vízi járművek közlekedéséhez. Emellett a tanulmánynak része lesz a természetvédelmi és turisztikai szempontból értékes holtmedrek rehabilitációja is.

Kijelölik és elkészítik a terveit a vízminőségi kárelhárító helyeknek, valamint kiviteli terv készül a árvízvédelmi töltések koronájának burkolására.

A szakember kiemelte: a program másodlagos célja az idegenforgalom fejlesztése, mindenekelőtt a vízi- és a kerékpáros turizmus kialakítása. Turisztikai vízi utat alakítanak ki a Szamoson, s gátakon kerékpárutakat jelölnek ki a töltéskoronák burkolása után. Az idegenforgalomhoz kapcsolódóan kempingek, szálláshelyek és vendégfogadók épülhetnek vállalkozásban a folyó mentén, amelyek munkahelyeket teremthetnek az ott élőknek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek