Tiltott történelmünk 1945-1947
A napokban jelent meg a Századvég Kiadó gondozásában Horváth János Tiltott történelmünk 1945-1947 című tanulmánykötete. A könyvet Szabad György történész és Pósa Zoltán író mutatja be 2006. május 11-én 17 órakor az Alexandra Könyvesházban.
Dátum: 2006-05-09 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:47.701231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth János a kötet, valamint a tanulmányok egyik szerzője 1945-ben a legfiatalabb nemzetgyűlési képviselő volt, ma pedig az Országgyűlés legidősebb és egyben egyik legaktívabb tagjaként vesz részt a törvényhozásban.
A Tiltott történelmünk 1945-1947 feltárva és átfogva a jelzett kor eseményeit megismerésre, értékelésre, átértékelésre késztet és kötelez. Mindenki számára, aki kezébe veszi ezt a kötetet a tiltott történelem, az átkos hagyatéka helyett az 1945-1947 közötti időszak titkolt igazságmozzanatai válnak olvashatóvá, amelyek meghatározzák a jelent, a jövőt alakító történések irányvonalát is megjelölik.
A kötet nagy érdeme, hogy egyrészt hézagpótló kézikönyv idősek és fiatalok eligazodására, másrészt forrásmunka a kutatók és véleményformálók számára.
A Tiltott történelmünk 1945-1947 korhű lenyomatként a napjainkban is köztünk élő szerzők, többek között Csicsery-Rónay István, Horváth János, Orosz István, Török Bálint előadásait, felszólalásait és kutatási eredményeit publikálja. A könyv írói közül többen az akkori valóság megtapasztalóiként a hiteles tanúk bizonyságtevő erejével emlékeznek.
Horváth János, a nemzetközileg elismert közgazdászprofesszor immár fél évszázada fáradozik azon, hogy hozzájáruljon a 20. századi magyar történelem rövid, de sorsfordító korszakának hitelesebb megismeréséhez, rámutatva torz történelemtudatunk veszélyeire. A történészek és a szemtanuk tanulmányait tartalmazó kötet is ezt tűzi ki feladatául.
A könyvet Szabad György történész és Pósa Zoltán író mutatja be 2006. május 11-én 17 órakor az Alexandra Könyvesházban (1055 Budapest, Nyugati tér 7.)
***
A II. Magyar Köztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából Sólyom László államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetést adományozta Dr. Horvát Jánosnak.
A kitüntetést a 1945. utáni demokratikus rendszer keretében kifejtett képviselői és politikai munkája, valamint az 1946-ban a köztársaság megszilárdításáért folytatott tevékenysége, a demokratikus rendszer védelmében, a diktatúra ellen folytatott küzdelme elismeréseként vehette át a Parlament Felsőházában az országgyűlési képviselő.
fidesz.hu