Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Palesztin Hatóság támogatása helyett új egészségügyi program?

Új egészségügyi programra szándékozik fordítani az amerikai kormányzat annak a pénznek egy részét, amelyet eddig a Palesztin Hatóság támogatására utalt át, de miután a Hamász radikális szervezet került kormányra, megvonta azt - közölték washingtoni illetékesek.


Dátum: 2006-05-09 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:48.035872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel a programmal Washington a palesztin egészségügyet kívánja segíteni, de úgy, hogy a Hamász-kormánnyal szemben továbbra is fenntartja megszorító intézkedéseit, azaz annak megkerülésével igyekszik támogatni a rászorulókat.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter egy helyi idő szerint hétfőn adott interjújában elmondta: a mintegy tízmillió dollár értékű program részleteit a közel-keleti ügyekben közvetítő kvartett (az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország) keddi tanácskozásán fedik fel.

Az amerikai diplomácia vezetője közölte, hogy a szükséges egészségügyi berendezéseket és gyógyászati eszközöket mihamarabb el szeretnék juttatni a palesztin területekre, de azok a továbbiakban is amerikai ellenőrzés alatt maradnak. Rice megemlítette, hogy mintegy 30 millió dolláros alapot akarnak létrehozni azokból a pénzeszközökből, amelyeket az Egyesült Államok az év elején már átutalt a Palesztin Hatóságnak, de később visszavette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek