MTA-közgyűlés: az elnök támogatást kért a reformhoz
A már megindult belső reform támogatását kérte expozéjában Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a tudós testület közgyűlésének keddi munkanapján, Budapesten.
Dátum: 2006-05-09 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:49.214757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnök összefogásra hívta fel az MTA tagjait és az egész magyar tudományos közvéleményt annak megértetésére, hogy az országnak egyetlen kitörési pontja van: a magyar gazdaság és a magyar állam számára hasznosan felhasználni a felgyülemlett tudáshalmazt. Vizi E. Szilveszter hangsúlyozta, hogy az Akadémiának meg kell újulnia, és szükség van arra is, hogy az állam képviselői tudomásul vegyék: olyan tudomány-, gazdaság- és adópolitikát kell folytatni, amely valamennyi résztvevőt érdekeltté teszi erkölcsileg és anyagilag. "A magyar társadalom és gazdaságpolitika a rendszerváltás után egyik legnehezebb periódusát éli" - mondta. Hozzátette: a kormányzat eltökélt abban, hogy jelentős változásokat kezdeményez, ezzel párhuzamosan a külvilág felől is számos kihívás éri a magyar társadalmat és gazdaságot.
Vizi E. Szilveszter az MTA megújulása kapcsán kiemelte: a kutatóhálózat részben "pályázatvezéreltté" vált, az infrastruktúra sok esetben elavult, míg az Akadémia költségvetési támogatási rendszere nem teljesítményorientált, csak ritkán találkozik a kormányzat, de ami ennél is fontosabb, az ország rövid és hosszú távú érdekeivel. A belső reform célját abban jelölte meg, hogy "a magyar tudomány ismét a világ élvonalába tartozzon és húzóágazata legyen a magyar gazdaság versenyképességének". Az MTA elnöke a megújulás legfőbb elemei között említette a minőség biztosítását a magyar tudományos közéletben, a feladat- és teljesítményarányos finanszírozást, valamint a hasznosság elvének érvényesülését.
A feladatokat sorolva fontosnak nevezte egyebek mellett a szabadalmi rendszer megváltoztatását, a hálózatban bekövetkezett fiatalítás eredményének megőrzését, a köztestület tagjainak intenzívebb bevonását az Akadémia mindennapi tevékenységébe, a döntéshozatal rugalmasságának javítását, a döntési szintek egyszerűsítését, és a menedzsment szemléletű felelősségvállalást minden vezetői szinten. Vizi E. Szilveszter szólt arról is: Brüsszelben megteremtik a feltételeit annak, hogy folyamatos képviselete legyen a magyar tudománynak.
MTI - fidesz.hu