Megalakulhat a nemzeti egységkormány
Néhány napon belül megalakulhat a nemzeti egységkormány Irakban Núri al-Málikinak, az arab ország kijelölt kormányfőjének kedden hangoztatott reményei szerint.
Dátum: 2006-05-09 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:51.853839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Talán (már) ma vagy holnap megalakítjuk a kormányt, s még a héten beterjesztjük (a névsort) a parlament elé" - jelentette ki a síita politikus a szigorúan őrzött bagdadi zöld zónába összehívott sajtótájékoztatón.
A kijelölt miniszterelnök azt mondta, a pártok képviselői megállapodtak "a fő posztokról", s "mindössze néhány" miniszteri poszt betöltetlen. Vita tárgya többek között az olajipari, a kereskedelmi és a szállításügyi tárca - mind a három terület fontos az olajban gazdag Irak gazdaságának újjáélesztéséhez. "Még időre van szükségünk, hogy elsimítsuk a több miniszteri jelölés körül is kibontakozott vitákat" - mondta Núri al-Máliki.
A szunnita és a síita muzulmánok közötti felekezeti erőszak további kiszélesedését elkerülendő a leendő kormányfő a milíciáktól független személyekre bízza a belügyminisztérium és a védelmi minisztérium irányítását.
A tavaly decemberi parlamenti választások után hosszas tárgyalások eredményeként a múlt hónapban miniszterelnökké jelölt Málikinak, a síita Iszlám Dava párt elnökhelyettesének az iraki alkotmány értelmében még két hét áll rendelkezésére, hogy megalakítsa és a parlamenttel elfogadtassa kormányát. A törvényhozás jövő hét szerdán ül össze. A parlamentben minden egyes miniszterről külön szavaznak majd, s kivétel nélkül meg kell kapniuk a képviselők több mint felének támogatását ahhoz, hogy megalakulhasson a kormány.
Az Egyesült Államok rendkívüli nyomást fejtett ki Málikira annak érdekében, hogy nemzeti egységkormány alakuljon, vagyis a kisebbségi szunnitákat is emeljék be a hatalomba. Washington szerint ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megálljt parancsoljanak a felekezetközi villongásoknak, s ezzel elkerüljék azt, hogy polgárháború törjön ki az arab országban. Amerikai remények szerint ha sikerülne megfékezni az erőszakot, azzal lehetővé válna az Irakban állomásozó amerikai csapatok egy részének kivonása.
MTI - fidesz.hu