Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyiptomi rendőrök lelőtték az egyik dahabi merénylőt

Egyiptomi rendőrök a Sínai-félszigeten egy rajtaütés során kedden lelőtték a múlt hónapban elkövetett dahabi merényletek egyik résztvevőjét - közölte a félsziget északi részén működő biztonsági szolgálat parancsnoka.


Dátum: 2006-05-09 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:52.436020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta, egy bejelentés alapján a terroristaellenes alakulatok el-Arísban körülvettek egy olajfaligetet, ahol Nászer Hamísz el-Malláhi, az at-Tauhíd val-Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) nevű szélsőséges szervezet vezetője húzta meg magát egyik cinkostársával. A kialakult tűzharcban a harmincéves Malláhi életét vesztette, társát - aki meg sem sebesült - elfogták. A rendőrök automata fegyvereket és kézigránátokat is találtak a helyszínen. Malláhit a 21 ember, köztük két magyar állampolgár életét kioltó dahabi robbantássorozatban való részvétel miatt körözték. Szervezetét azzal is vádolják, hogy az ugyancsak a Sínai-félszigeten lévő Tábában 2004 októberében, majd 2005 júliusában Sarm es-Sejkben véres támadásokat hajtott végre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek