Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csáth Géza naplóiból forgat filmet Szász János

A komáromi Monostori Erődben Ópium címmel, dán, magyar és norvég színészek szereplésével forgat filmet Csáth Géza naplóiból Szász János.


Dátum: 2006-05-09 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:57.004109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A filmben Csáth stubnyai naplójából és az orvosi publikációként megjelent Egy elmebeteg nő naplójából bontakozik ki az 1913-as években játszódó történet, melyben egymásra talál a szenvedélyes beteg, Gizella és az érzelmek nélküli Brenner doktor" - számolt be a cselekmény főbb vonalairól kedden, a forgatás szünetében az MTI-nek a rendező, aki korábbi, Wittman fiúk című filmjében is Csáth Géza egy alkotását dolgozta fel.

A színházi évad közepén nem lehetett csak magyar színészekkel megoldani a szerepeket, így került a filmbe a Brenner doktor szerepét játszó László Zsolt mellett a Moravcsikot megformáló dán Ulrich Thomsen - hozta szóba a szereplőválogatás nehézségeit Szász János.

Gizellát a norvég Kristi Stuboe játssza, mert a felkért magyar színésznők nem vállalták a szerephez szükséges lelki lemeztelenedést - tette hozzá a rendező.

A komáromi Monostori-erőd méteres falai között korhű és kitalált vizsgálati eszközökkel rendeztek be egy múlt század eleji tébolydát, melyben az elmebajok kezelése inkább ördögűzésnek és kínzásnak tűnik.

Gizella, a tébolyult, szenvedélyes és rengeteget író nő találkozik Brenner doktorral, aki csak saját történetét képes elmesélni, de írni már nem képes. Brenner rájön, hogy érdemes figyelni a másik emberre. Megérti a nőt, aki arra kéri, vegye ki az agyát, és hozzásegíti, hogy nyugodtabban éljen - tért ki a történet részleteire a rendező.

Az Ópium forgatókönyvét Szász János és Szekér András írta, az operatőr Máthé Tibor. Az alkotás a Hunnia Filmstúdió és a német EuroArts koprodukciójában, Sándor Pál, Hámori András és Krskó Tibor produceri munkájával készül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek