Anna Fotyga lesz az új lengyel külügyminiszter
Eddigi helyettese, Anna Fotyga lép a lemondott lengyel külügyminiszter helyébe - jelentette be kedden a lengyel kormány szóvivője.
Dátum: 2006-05-09 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:57.604640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 49 éves politikusnő az 1980-as években a legendás Szolidaritás szakszervezet tagja, a jelenlegi államfő, Lech Kaczynski közeli munkatársa volt. Később, 1997 és 2001 között Jerzy Buzek miniszterelnök külpolitikai tanácsadója, majd a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt európai parlamenti képviselője. A jelenlegi kormányban a külügyminisztérium európai ügyekért felelős miniszterhelyettese.
A távozó Stefan Meller lemondásával az ellen tiltakozott, hogy bekerült a kormánykoalícióba az Önvédelem (Samoobrona) EU-ellenes, populista agrárpárt.
A konzervatív lengyel kormány hétfőn biztosította európai uniós partnereit arról, hogy a lengyel kormányban esedékes külügyminiszter-váltás nyomán nem változik Varsó Európa-politikája.
Lengyelország külföldi partnerei ugyanis attól tartanak, hogy Varsó letérhet a fő európai csapásirányról azután, hogy az Önvédelem és nacionalista Lengyel Családok Ligája a múlt pénteken tagja lett a kormánynak.
MTI - fidesz.hu