Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Időrendet fogadnak el az uniós jövőt megalapozó lépésekre?

Időrendet tervez elfogadtatni az Európai Unió soros elnökségét betöltő Ausztria a tagországok állam- és kormányfőinek soron következő, június 16-i ülésén az EU jövőjét megalapozó következő lépésekről, köztük az intézményrendszer korszerűsítéséről - jelentette be Wolfgang Schüssel osztrák kancellár kedden.


Dátum: 2006-05-09 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:58.524347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Ausztria kormányfője azon a brüsszeli tanácskozáson beszélt, amelyet az Európai Parlament a tagállamok nemzeti törvényhozóinak a bevonásával szervezett a témáról az uniós ünnep, Európa napja alkalmából.

Az osztrák kancellár elmondta, több mint fél tucat területen képzeli el viszonylag pontos időrend rögzítését - ezek közé tartozik az unió további bővítésének, befogadóképességének meghatározása, a válságkezelési uniós képességek javítása, valamint az intézményrendszer reformjára vonatkozó elképzelések csomagja is. Az időrend azt foglalná magában, hogy melyik következő csúcsértekezleten milyen témában kell határozatot hozni.

Kiállt a kancellár egyúttal az EU alkotmányos szerződése mellett - a dokumentum ratifikálási folyamata tavaly elakadt Franciaországban és Hollandiában egy-egy nemleges kimenetelű népszavazáson, de az uniós politikusok nagyobb része nem mondott le róla. Schüssel kijelentette, hogy jelenleg nem ismer ennél jobb megoldást az eddigi uniós eredmények összefoglalására és továbbfejlesztésére. Figyelmeztetett, hogy a jelenlegi szabályokkal a 27 országot átfogó EU sokáig már nem tud akadálymentesen működni. Utalt arra is, hogy a két elutasító tagállammal szemben tizenöt (köztük Magyarország) viszont már elfogadta az alkotmányt.

Felszólalt a konferencián José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki megismételte azt a korábbi állásfoglalását, hogy az intézményes kérdések kezelése előtt a lakosság közvetlen várakozásait, aggodalmait kell orvosolni. Mint mondta, az emberek lépéseket várnak az uniótól, elsősorban a munkanélküliség elleni harc, a közbiztonság, illetve a globalizáció kihívásainak kezelése terén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek