Az adófizetők fogják megfizetni Kóka legújabb ötletét
Üzleti vállalkozásnak nézi a magyar gyorsforgalmi úthálózatot a kormány - nyilatkozta a fidesz.hu-nak Fónagy János, a polgári kormány közlekedési minisztere, rámutatva: a tőzsdére kizárólag profit orientált vállalkozásokat visznek az emberek.
Dátum: 2006-05-09 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:59.467305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus arra a hírre reagált, mely szerint az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 75 éves autópálya-beruházói és -üzemeltetési szerződést köt az állammal, majd az idén kötvénykibocsátással és hitelfelvétellel mintegy 1,9 milliárd eurós forrást von be. Ezzel kapcsolatban elmondta, a Fidesz álláspontja az, hogy a hazai gyorsforgalmi úthálózat az állampolgárok javát kell, hogy szolgálja, nem pedig a befektetőkét.
"A befektetőknek profit kell, különben nem életképes a vállalkozás, és ezt vagy az úthasználati díjakon, vagy költségvetési pénzekből fogják előteremteni" - szögezte le Fónagy János, hozzátéve: mindenképpen adóforintokból fogják nyereségessé tenni az üzletet. Az Autópálya Kezelő Zrt. 20-40 százalékos magánosításával kapcsolatban kifejtette: a MOL esetében is így kezdődött, és a végén egyre több tulajdonrészét adták el a társaságnak. A politikus végül rámutatott arra is, hogy a kormány hazánk utolsó vagyontárgyait viszi piacra, hogy valahogy kihúzzák az önkormányzati választásokig.
fidesz.hu