Feszültség Prága és Pozsony között
Feszültséget idézett elő a cseh-szlovák viszonyban néhány prágai és pozsonyi politikus határokon átívelő éles szóváltása a júniusi parlamenti választások közeledtével.
Dátum: 2006-05-09 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:46:59.770687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eduard Kukan, szlovák külügyminiszter cseh kollégájával Cyril Svobodával való kedd délutáni prágai tárgyalásai után újságíróknak egyértelműen jelezte: az eredetileg hivatalosra tervezett látogatását azért minősítette át munkalátogatássá, hogy ne kelljen találkoznia Jirí Paroubek cseh miniszterelnökkel.
Paroubek ugyanis márciusban a szlovákiai szociáldemokrata Irány (Smer) konferenciáján élesen bírálta a szlovákiai reformokat, s Mikulás Dzurinda kormányának tevékenységét "az embereken, a társadalmon és a gazdaságon elvégzett kísérletnek" minősítette.
Rámutatott, hogy Csehországban ilyen reformok nincsenek, s mégis magasabbak a bérek és alacsonyabbak az árak. Miután a szociáldemokrata Paroubek ezt a kijelentését meg is ismételte, a jobbközép szlovák kormány néhány minisztere élesen bírálta a cseh kormányfőt és kikérte magának a bírálatokat.
"A választásokra az Európai Unió keretén belül kerül sor. A politikai pártok kölcsönös támogatása természetes, de be kell tartani valamiféle arányt, hogy az nem rontsa a kétoldalú kapcsolatokat" - szögezte le a szlovák diplomácia vezetője, aki a Dzurinda által vezetett SDKÚ-DS párt tagja.
Csehországban június elején, míg Szlovákiában június közepén tartanak parlamenti választást.
"A cseh kormány semmiképpen sem kíván beavatkozni Szlovákia belügyeibe" - jegyezte meg a bírálatok kapcsán a kereszténydemokrata cseh külügyminiszter.
A viták és a szóváltások ellenére is mindkét politikus szilárdnak és jónak minősítette a cseh-szlovák viszonyt és síkraszállt a további szoros együttműködés mellett.
MTI - fidesz.hu