Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az "igen" szavazatok győzelme várható az ír népszavazáson

A legfrissebb felmérés szerint az írek többsége igennel fog voksolni az Európai Unió bővítését lehetővé tévő nizzai szerződésre a szombati népszavazáson.


Dátum: 2002-10-17 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:39.918899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A The Irish Times című lap csütörtöki számában közölt, 1000 szavazópolgár megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás szerint az írek 42 százaléka fog igennel és csak 29 százaléka nemmel szavazni az EU állam- és kormányfői által megkötött nizzai szerződésre, amelynek elfogadása előfeltétele annak, hogy 2004-ben felvegyenek az unióba tíz új tagot Kelet-Európából és a Földközi-tenger térségéből. A megkérdezettek 19 százaléka még bizonytalan, 10 százaléka pedig egyáltalán nem kíván szavazni.

Egy héttel korábban a bizonytalanok aránya még elérte a 2,9 millió szavazásra jogosult egyharmadát, a szerződést támogatók aránya pedig alig 30 százalék volt.

Bertie Ahern ír miniszterelnök szerdán még egyszer nyomatékosan felszólította honfitársait, hogy szavazzanak igennel - emlékeztet a dpa.

A bővítéssel kapcsolatos első írországi népszavazáson, 2001. június 7-én az EU-bővítés ellenzői, köztük pacifisták, környezetvédők, szabadkereskedelem-ellenesek, konzervatív katolikusok és földművesek 53,7 százalékos többségben utasították el a nizzai szerződést. A részvétel 34,8 százalékkal a második legalacsonyabb volt az írországi referendumok történetében.

Ahern kormányfőt tavaly azzal vádolták, hogy nem magyarázta el eléggé népének a bővítés előnyeit.

A The Irish Timesban közölt felmérésből az is kiderül, hogy újabb mélypontra süllyedt a jobbközép ír kormány, ezen belül Bertie Ahern miniszterelnök népszerűsége.

A májusi választások óta a kormány tetszési indexe 61 százalékról 33 százalékra, a miniszterelnök népszerűsége pedig 70 százalékról 44 százalékra zuhant a közelmúltban felszínre került korrupciós botrányok nyomán és azon gyanú hatására, miszerint a kormánypártok a gazdaság állapotára vonatkozó adatok manipulálásával nyerték meg a májusi választásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek