A palesztinok ideiglenes segélyezése mellett döntöttek
A közel-keleti rendezésben közvetítő kvartett kedden azzal bízta meg az Európai Uniót, hozzon létre ideiglenes mechanizmust a palesztinok közvetlen segélyezésére - jelentette be Kofi Annan ENSZ-főtitkár.
Dátum: 2006-05-10 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:04.553728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Egyesült Államok, Oroszország, az ENSZ és az Európai Unió alkotta kvartett New Yorkban tanácskozó képviselői keddi tanácskozásukon jóváhagyták a három hónapos, kísérleti időszakra vonatkozó humanitárius segélyezési javaslatot.
"A kvartett kifejezte szándékát, hogy támogat egy ideiglenes - hatáskörében és időtartamában korlátozott - nemzetközi mechanizmust, amely lehetővé teszi minden támogatás közvetlen eljuttatását a palesztin néphez - áll a kvartett közleményében.
A döntésre azután került sor, hogy a Világbank hétfőn figyelmeztetett: kormányozhatatlanná válhat a Palesztin Hatóság, ha a külföldi adományozók nem intézkednek a mintegy 165 ezer közalkalmazott bérének kifizetése érdekében.
Az Egyesült Államok, amely eredetileg ellenezte azt az európai javaslatot, hogy egy nemzetközi szervezet mint például a Világbank közreműködésével segítsék a palesztinokat, közölte: a támogatásnak korlátozottnak kell lennie, és a Hamász radikális mozgalom vezette Palesztin Hatóság nem részesülhet a segítségből.
"A közleményt azt indokolja, hogy a nemzetközi közösség továbbra is megpróbálja kielégíteni a palesztin nép szükségleteit" - közölte a kvartettnek az ENSZ székhelyén tartott sajtóértekezletén Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Hozzátette: segítséget kívánnak nyújtani a palesztin népnek, hogy megóvják a nélkülözéstől.
Kofi Annan közölte: a megbízandó nemzetközi szervezetnek minél előbb meg kell kezdenie a munkát, amelyet három hónap után felülvizsgálnak. Végleges döntés még nem született arról, ki látja el ezt a feladatot, de az Európai Unió, amelyet a részletek kidolgozásával a kvartett megbízott, korábban úgy foglalt állást, hogy a Világbank megfelelő eszköze lenne a palesztinok segélyezésének.
A Hamász-kormány hivatalba lépése után az Egyesült Államok és az Európai Unió felfüggesztette a Palesztin Hatóságnak nyújtott közvetlen támogatást.
MTI - fidesz.hu