Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Hamász és a Fatah megállapodott

Iszmáil Haníje palesztin kormányfő szerdára virradóra bejelentette, hogy a Hamász és a Fatah megállapodott az egymás közötti erőszakos incidensek beszüntetéséről.


Dátum: 2006-05-10 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:05.446949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Haníje négy és fél órán át tanácskozott gázai hivatalában a Hamász radikális iszlámista mozgalom és a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah vezetőivel.

A sürgősséggel összehívott tanácskozásra azután került sor, hogy az elmúlt két napban a két szervezet fegyveresei több tűzpárbajt vívtak egymással Gázában és a Gázai övezet déli részében. Az összecsapásoknak legkevesebb három halottja és huszonöt sebesültje volt.

Iszmáil Haníje közölte: a felek megállapodtak, hogy beszüntetik az erőszakot és párbeszéd útján rendezik a vitás kérdéseket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek