Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demonstráció egy ferencvárosi óvodáért

Tiltakozó demonstrációt tartott csütörtökön a Ferencvárosi Polgári Védegylet, mert állítása szerint az önkormányzat eladta az Erkel utcai óvoda 100 éves épületét; az értékesítést az önkormányzat cáfolja.


Dátum: 2002-10-17 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:40.203945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tirts Tamás országgyűlési képviselő, a Ferencvárosi Polgári Védegylet vezetője a helyszínen elmondta: elfogadhatatlan számukra, hogy a rehabilitációs építkezés során megsemmisítsék az óvoda épületét. A védegylet azt is sérelmezi, hogy az óvodába járó mintegy 140 gyermekeket buszokkal szállítják zöldterületre, mivel az óvoda udvarát a szomszédos építkezés kivitelezői munkaterületként használják. Tirts Tamás közölte: tiltakozásukkal szeretnék elérni, hogy az óvoda épülete megmaradjon, ne bontsák le és ne is értékesítsék.

Bácskai János, a Fidesz-MDF-MKDSZ IX. kerületi polgármesterjelöltje az elmondta: véleménye szerint Gegesy Ferenc polgármester tudatosan kívánja leépíteni az óvodát.

Gegesy Ferenc, az MSZP és az SZDSZ által támogatott polgármester azt hangoztatta, hogy nem értékesítette az önkormányzat az óvoda épületét és a hozzá tartozó kertet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek